A Nyugdíjas klub és a hivatal dolgozói egy tartalmas kiránduláson vettek részt a fővárosban. Régi álom volt, hogy az Országházat megtekintsék, ami most valóra is vált, Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselőasszony meghívására. Személyesen nem tudta végig kalauzolni a kirándulócsoportot, mivel munkája külföldre szólította, de a szakszerű idegenvezetésnek köszönhetően mindent részletesen láthattunk, hallhattunk, megismerhettük a történetét a Háznak. Sokan közülünk már jártak itt, és voltak, akik még nem látták a Házat, de mindenki arcán látszott a megilletődöttség, hogy megtekinthetik mindazt a csodát, amit Stendl Imre az Országház tervezője megálmodott. Kényelmes tempóban jártuk végig a folyosókat, lépcsőházakat. Volt idő nézegetésre is, hiszen a „fülesen” keresztül hallhattuk az idegenvezető hölgy tájékoztatóját még akkor is, ha kicsit lemaradtunk az álmélkodás közepette. Volt, aki bevállalta az Arany lépcsőház 102 lépcsőjének megmászását, hogy a látógatóközpontból eljusson az épület első szintjére, de volt, aki a csodás famunkával kialakított, eredeti lifttel suhant fel. Megcsodálhattuk a 96 lépcsőből álló díszlépcsőházat, a főkaput, melyet csak igen kivételes alkalmakkor – magasrangú küldöttségek, világi és egyházi méltóságok látogatása, illetve négyévente a megválasztott képviselők bevonulásakor - nyitnak meg. Bár az Országház építésének feltétele volt, hogy csak hazai alapanyagokat használhatnak fel, kivételt képezett a díszlépcsőházban a lépcsők melletti 8 márványoszlop, mely egyenként 6 méter magas és Svédországból hozatták. Eredetileg 12 ilyen oszlop készült, a másik 4 ugyanilyen márványoszlop a londoni Parlamentet díszíti, és a világon csak ezen a két helyen látható.
Bővebben...