Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. március 29. péntek

Kömlőd község

Kömlőd

Kirándulás az Országházba

A Nyugdíjas klub és a hivatal dolgozói egy tartalmas kiránduláson vettek részt a fővárosban. Régi álom volt, hogy az Országházat megtekintsék, ami most valóra is vált, Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselőasszony meghívására. Személyesen nem tudta végig kalauzolni a kirándulócsoportot, mivel munkája külföldre szólította, de a szakszerű idegenvezetésnek köszönhetően mindent részletesen láthattunk, hallhattunk, megismerhettük a történetét a Háznak. Sokan közülünk már jártak itt, és voltak, akik még nem látták a Házat, de mindenki arcán látszott a megilletődöttség, hogy megtekinthetik mindazt a csodát, amit Stendl Imre az Országház tervezője megálmodott. Kényelmes tempóban jártuk végig a folyosókat, lépcsőházakat. Volt idő nézegetésre is, hiszen a „fülesen” keresztül hallhattuk az idegenvezető hölgy tájékoztatóját még akkor is, ha kicsit lemaradtunk az álmélkodás közepette. Volt, aki bevállalta az Arany lépcsőház 102 lépcsőjének megmászását, hogy a látógatóközpontból eljusson az épület első szintjére, de volt, aki a csodás famunkával kialakított, eredeti lifttel suhant fel. Megcsodálhattuk a 96 lépcsőből álló díszlépcsőházat, a főkaput, melyet csak igen kivételes alkalmakkor – magasrangú küldöttségek, világi és egyházi méltóságok látogatása, illetve négyévente a megválasztott képviselők bevonulásakor -  nyitnak meg. Bár az Országház építésének feltétele volt, hogy csak hazai alapanyagokat használhatnak fel, kivételt képezett a díszlépcsőházban a lépcsők melletti 8 márványoszlop, mely egyenként 6 méter magas és Svédországból hozatták. Eredetileg 12 ilyen oszlop készült, a másik 4 ugyanilyen márványoszlop a londoni Parlamentet díszíti, és a világon csak ezen a két helyen látható.

 

Sok-sok fényképet készíthettünk, hiszen fotózni szabad az épületen belül, kivéve a Kupolateremben, ahol két délceg koronaőr áll díszőrséget a kiállított koronaékszerek, a Szent Korona, az országalma és a királyi jogar mellett (a koronázási palást a Nemzeti Múzeumban látható). Itt különleges alkalmakkor kapcsolják csak fel a teljes világítást, hogy ne sérüljenek a koronázási jelképek.  Szintén a kupolacsarnokban láthatóak az ország uralkodóinak szobrai, központi helyen Árpád vezérrel.

A csoportnak annyiból „szerencséje” volt, hogy nem ülésezett a Tisztelt Ház, így azt az üléstermet tekinthettük meg, ahol a parlamenti munka folyik. Sok érdekességet mesélt az idegenvezető, többek között azt is, hogy hiába a szárnyaló elektronikus technika a mai világban, mind a mai napig gyorsírók írják a jegyzőkönyvet, akik ötpercenként váltják egymást, hiszen elég megterhelő a szó szerinti szöveget írni. Láthattuk azt a társalgót is, melyet egy hatalmas herendi váza díszít, a falakon megannyi mesterségnek állítanak emléket szobrok formájában. A társalgó szőnyege is egészen kivételes, hiszen sok-sok millió kézicsomózás található benne, melyet kivételes képességű hazai szövőnők készítettek több mint egy évig. Érdekesség az is, hogy az aranyozáshoz az épületben 40 kilónyi aranyat használtak fel aranyfüst formájában.

Élményekkel, csodás látványokkal gazdagodva jutottunk az épület alagsorába, ahol áttekinthettük a ház építésének, történelmének időrendjét.

Steindl Imre az általa tervezett, 268 m hosszú, 123 m széles, 96 m magas, 17 745 négyzetméter nagyságú  monumentális épület átadását a sors kegyetlen fintora miatt már nem élhette meg, hiszen az avatás előtt 5 héttel 63 éves korában elhunyt. Maradandó alkotását - mely helyt ad a magyar törvényhozásnak évszázadok óta -  azóta is csodálják, és a világ minden részéről özönlenek a látogatók.

A kirándulás kényelmes sétával a Várban folytatódott, megtekintve a Sándor Palotát, a Kalmelita kolostort, mely helytad a miniszterelnöki rezidenciának. Sokan nemcsak kívülről, de belülről is megcsodálták a Mátyás templomot és gyönyörködtek az eléjük táruló meseszép kilátásban a Halászbástyáról.

Emlékezetes, szép kirándulás volt.

2019.05.14.

Please publish modules in offcanvas position.