Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2023. május 29. hétfő

Kömlőd község

Kömlőd

Hírek

Az összetartozás napja

A nemzeti összetartozás napján a trianoni békeszerződés aláírására - 1920. június 4-re – emlékeztek hétfő délután a kömlődi református egyházközség, valamint a Hagyományápolók és Értékteremtők Közössége szervezésében. Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a nemzeti összetartozás napja. A döntéshozók ekkor kinyilvánították: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

A megemlékezés a Hazám, hazám című dal tárogatós változatának elhangzásával vette kezdetét, majd Szemeti Ferenc lelkész európai politikusok gondolatait idézte, melyek elítélték a trianoni diktátumot. Ezután Wass Albert versét szavalták el a helyi diákok. Nagy Lajos mocsai presbiter József Attila, Nem, nem, soha! című költeményét követően a megemlékezés résztvevői közösen énekelték el a Himnuszt, végül a harang hangjaitól kísérve a jelenlévők elhelyezték virágaikat a trianoni emlékmű talapzatánál.

2012.06.05.

Ballagtak az apróságok

Mint a nagyok, tarisznyával a vállukon sorakoztak izgatottan péntek délután az óvoda ballagó gyermekei, szám szerint tízen, akik ősztől az iskolapadban kezdik meg tanulmányaikat.

Szülők, hozzátartozók várták a művelődési házban az ovisok bevonulását, s ott volt Kiss Ferenc polgármester is, akiket elsőként Senkár Béláné intézményvezető köszöntött, majd következett a fotózás, a virágok átadása, a színpadon pedig immár egyenként is elmondták verseiket az ünnepeltek, akiktől az óvodavezető is verssel búcsúzott.

Az óvoda egyébként átszervezés alatt áll. Szeptembertől önálló intézményként működik, Gézengúz Napköziotthonos Óvoda néven.

Rendkívüli ülésen dőlt el az iskola sorsa

Környével kíván közös iskolafenntartó társulást alakítani Kömlőd önkormányzata – döntött erről csütörtök délután a kömlődi képviselő-testület.

Az ülésen Kiss Ferenc polgármester hangsúlyozta: az idő rendkívül sürgetett, hiszen május 15-én kapott kézhez a kocsi presbitériumtól egy olyan értesítőt, amiben kifejtették, hogy nem kívánnak tagintézményt működtetni. Ez egyben azt is jelentette, hogy az eddig jól működő Kocs-Kömlőd intézményfenntartó társulás augusztusban megszűnik. Mivel Kömlőd képtelen lenne egymagában fenntartani a kis létszámú intézményt, így mindenképpen megoldást kellett keresni a problémára.

- Szóba került az egyházi működtetés is, de azt a testület nem támogatta. Az alternatívák közül a képviselők többsége végül a világilag semleges oktatás biztosítását preferálta. Nem akartuk megkötni azzal a szülők kezét, hogy valamelyik egyházi felekezet fenntartása folytán kényszerhelyzet alakuljon ki, ezért kezdtünk tárgyalásokat a környei önkormányzattal – jelentette ki az ülést követően Kiss Ferenc.

Gyerekhét az oviban

Nemcsak egy napot ünnepelték a gyerekeket az óvodában, hanem az egész hét programjai az apróságokról szóltak. Kedden Lali bohóc járt az intézményben hatalmas játékparkjával, s a kicsik szívesen vették birtokba a különféle fából készült udvari játékokat. Volt lengőteke, malomjáték, minigolf, kirakós feladat, memória játék, lehetett kis hídról halászni, és mindemellett Lali bohóc gitározott, szájharmonikázott, énekelt, zsonglőrködött is, sőt a végén mindenki kapott ajándékba egy hajtogatott lufifigurát: cicát, kutyát, zsiráfot, virágot, kardot.

Szerdán kirándulni voltak. Délelőtt a budakeszi vadasparkban jártak, ahol igazán sokféle állatot láthattak: madarakat, őzféléket, medvéket, farkasokat, bölényeket, de a legtöbb gyereknek az almát kéregető mókusok tetszettek. És, hogy biztosan jól elfáradjanak, ebéd után az elevenparkba vezetett útjuk, ahol minden létező játékot: gokart, különféle ugrálókat, csúszdákat, tekerhető járgányokat, kötélpályákat kipróbáltak.

Csütörtökön az udvaron állítják fel a saját ugrálóvárukat, és egész napos ugrálás, fagyizás lesz a program.

A gyerekhét végül a pénteken 17 órakor kezdődő ballagással és évzáró műsorral ér véget, amikor is 10 nagycsoportos gyerkőc búcsút vesz az óvodától és társaitól, hiszen szeptembertől várja őket az iskola!

MBT - 2012.05.31.

Együttműködés a közös tervek megvalósítása érdekében

Dr. Gémesi György és Maszlavér István elnökök látták el kézjegyükkel kedden Naszályon azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a 31, Komárom-Esztergom megyei független településvezetőt tömörítő, s rajtuk keresztül 60 ezer állampolgár érdekeit képviselő „Polgármesterek a Falukért” Egyesület kötött a közös célok, tervek megvalósítása érdekében. Az együttműködés – a többi között – kiterjed a vidékfejlesztésre, szakemberek tapasztalatcsere látogatásának elősegítésére, konferenciák, szemináriumok szervezésére és az információcserére.

A felek a megállapodás szerint az önkormányzatokat, különösen a vidék fejlődését elősegítő tevékenységet érintő kérdésekben törekednek közös álláspont kialakítására, melyet a különböző fórumokon egységesen képviselnek, s azt a változások tükrében folyamatosan fejlesztik.

De nehéz az iskolatáska…

Szerda este nem csupán a kömlődi művelődési ház falain kívül gyülekeztek sötét felhők, (költői képpel élve) a szülők tájékoztatására összehívott fórumon a teremben is megjelentek időnként villámok.

A kömlődi szülők és diákok, s az önkormányzat „kálváriája” a csökkenő gyerekszámmal kezdődött évekkel ezelőtt, amikor – úgy tűnt – veszélybe kerül az iskola működtetése, s végül megszületett a döntés: egyetlen kiút az intézményfenntartói társulás létrehozása. Akkor Kecskéddel társultak, a másik község azonban 2009 elején felmondta a megállapodást.

Újabb – olykor szintén viharos fórumokkal „tarkított” – egyeztetések kezdődtek településekkel, intézményekkel, mígnem a szülők többségének véleménye alapján Kömlőd Koccsal társult oly módon, hogy a felsős diákokat utaztatta a másik iskolába, míg az alsósok és az óvodások oktatásáról, neveléséről helyben, a tagintézményben gondoskodtak.

Please publish modules in offcanvas position.