Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. március 29. péntek

Kömlőd község

Kömlőd

Hírek

Gyermekhét az óvodában

Alaposan megtréfálta a szeszélyes időjárás a Gézengúz óvoda lakóit, hiszen a gyermekhét programjaira június első hetében nem egészen úgy került sor, ahogyan azt előre eltervezték. Ennek ellenére tartalmas, hasznos napokat tudhatnak maguk mögött.

Hétfőn a légvárazás helyett fordított napot tartottak, azaz a két csoport csoportszobát, óvónéniket és dadusnéniket cserélt, az óvónénik voltak a naposok majd a játékos foglalkozás is a csereóvónénikkel történt.

Kedden a megunhatatlan arcfestéssel varázsolták egy kicsit mássá a napot. Tigrisek, pillangók, Hello Kitty, Tini nindzsa teknőcök, voltak a sláger minták. Arcfestés közben pedig saját kezűleg dagasztották-gyúrták a pizzát, amit jóízűen még melegében el is fogyasztottak.

Komárom-Esztergom megyében a Duna áradása miatt lezárták

10. számú főút – Neszmély és Süttő között
11. számú út – Esztergom belterületén a Csenkei út és a Fári Kati út között
11. számú főút – Dömös és Pest megye határa között
Komárom Rákóczi-rakpart (Erzsébet-hídtól az 1. számú főút kereszteződéséig)
11. számú főút – Esztergomtól a 117-es számú út kereszteződéséig tartó szakasza
10. számú főút – Almásfüzitő és Dunaalmás (Tatai kereszteződés) között
11325. számú út - Basaharc és a szobi rév között
11324. számú út – Pilismarót üdülőövezethez vezető út
11326. számú út – Esztergom, Nagy Duna Sétány (Mária Valéria-hídról a forgalmat egyből a belvárosba terelik a Táncsics utcán át)
1011. számú út – Tát belterülete (117. számú főutat köti össze a 10. számú főúttal)
111. számú út Esztergom és Esztergom-Kertváros közötti része
11342. sz. út Dunaalmás belterületén a Hajóállomáshoz vezető út
11343. számú út Dunaalmás belterületén
1119. számú út és Tát Malom utca kereszteződése
Menetrendi értesítés
a Hivatalos Autóbusz Menetrend Komárom-Esztergom megyei kötetéhez 2013. június 6-án 7:00 órakor a Duna magas vízállása miatt lezárásra került a 11-es számú út Dömös és Visegrád települések között.
Ezért az érintett vonalon közlekedő autóbuszjáratok csak az Esztergom – Dömös szakaszon közlekednek. A járatok Esztergom, aut. áll.-ról Dömös felé, valamint Dömös, postától Esztergom felé a menetrendben meghirdetett időpontokban indulnak.
Információs vonalaink:
33/511-721 Esztergom, autóbuszállomás 34/587-590 Tata, autóbuszállomás 34/340-296 Komárom, autóbuszállomás 34/513-620 Tatabánya, autóbuszállomás

2013.06.07.

A pedagógusokat köszöntötték

Évek óta hagyomány Környén, hogy Pedagógusnap alkalmából Beke László polgármester együtt köszönti a Vackor Óvoda és a Kisfaludy Mihály Általános Iskola kollektíváját, nyugalmazott és technikai munkatársait. Így történt ez szerda délután is, amikor a Közösségi és Tájházba első alkalommal érkeztek a kömlődi Perczel Mór Általános Iskola pedagógusai is, miután tavaly májusban a község képviselő-testülete úgy határozott, hogy Környével kíván közös iskolafenntartó társulást alakítani.

Így tehát idén már a kömlődi pedagógusokkal is kibővült a környeiek hagyományos ünnepsége résztvevőinek száma, akik a diákok, óvodások köszönete mellett egy-egy szál virágot is átvehettek a polgármestertől, majd következett a kötetlen beszélgetés és a – szintén hagyományos – „csülkös vendéglátás”, amely ezúttal is Pákozdi Ferenc alpolgármester keze nyomát dicsérte.

2013.06.06.

Trianonra emlékeztek

A délután fél 5-ös harangszó elnémulása után kezdődött kedden a Trianoni Emlékműnél a Kömlődi Hagyományápolók és Értékteremtők Közösségének megemlékezése a 93 esztendővel ezelőtti eseményekre a nemzeti összetartozás napján.

Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk – Szemeti Ferenc református tiszteletes Pál Apostolnak a Korinthusbeliekhez írt második levelének idézetével nyitotta a megemlékezést, majd így fogalmazott: a trianoni békediktátum Isten mérlegén is történelmi igazságtalanság, mely az országunk kétharmadát elszakította, a nemzet határait nem tartotta tiszteletben… Lehet, hogy átmenetileg elveszett az ügyünk, gonosz ellenségeink triumfálnak, lehet, hogy halálra ítélt a történetelem hamis ítélőszéke egy országot, egy népet, egy nemzetet, de az utolsó szó Istené még akkor is, ha hallgat…

Magyarország nem volt, hanem lesz! Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában! Így legyen! Ámen. – zárta gondolatait a tiszteletes, majd a Kerényi Béla Református Foglalkoztatóház két kárpátaljai diakónusa Andróczky Lászlóné „Adósunk Európa” című versével folytatta a megemlékezést.

WHO Dohányzásmentes Világnap

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május 31-én, a Dohányzásmentes Világnapon fel kívánja hívni a figyelmet a dohánytermékek használatával kapcsolatos egészségügyi kockázatokra, valamint azokra a hatásos szabályozásokra, amelyek hozzájárulnak a dohánytermékek fogyasztásának csökkenéséhez.

A dohányzás az a legkönnyebben megelőzhető haláloki tényező a világon, amely jelenleg minden 10 emberből egy haláláért felelős, évente közel 6 millió embert öl meg, amelyből 600 000 nem dohányzó a passzív dohányzás következtében hal meg.

Abban az esetben, ha nem cselekszünk, ez a járvány évente több mint 8 millió embert fog megölni 2030-ig. Ezeknek a megelőzhető haláleseteknek több mint 80%-a fejlődő vagy közepesen fejlett országokban következik be.

Takarítottak

A közelgő "Környezetvédelmi világnap" kapcsán a kömlődi általános iskola 3-4. osztályos tanulói elhatározták, hogy névadójuk, Perczel Mór emlékműve körüli területet megszépítik. Kesztyűkkel, zsákokkal felszerelkezve nekiláttak a munkának. Szorgalmasan húzkodták ki a kövek közül a kövek közül a gazt és szedték össze a szemetet. Megtelt a zsák. Kicsit elfáradva, de megelégedve állták körül a megszépült emlékművet. Ezután rajzokat készítettek a munkájukat megelőző és az azt követő állapotról, miközben jókedvűen énekelték a 48-as dalokat. Reméljük mindenki óvja és szépíti saját környezetét, hogy sok-sok év múlva is gyönyörködhessünk benne.

1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A Nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel: „Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.” A konferencia határozatában kinyilvánította: ez a nap legyen a nemzetközi Környezetvédelmi világnap.

Presser Ferencé osztályfőnök

2013.05.29.

Please publish modules in offcanvas position.