Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. március 29. péntek

Kömlőd község

Kömlőd

Hírek

Megújul a közösségi tér

Mintegy 1,3 millió forintból ezekben a napokban újul meg Kömlőd rendezvénytere. Javában folynak a planírozási, szintezési földmunkák, majd az elöregedett, száradásnak indult fákat, növényzetet távolítják el a munkások.

Mindezeket követi a füvesítés, ami sürgős feladat, hiszen – mint azt Kiss Ferenc polgármester elmondta – az augusztus 3-i Falunapra meg kell erősödnie annyira a gyepnek, hogy bírja a fokozott igénybevételt.

A beruházás egyébként saját erőből valósul meg, de más jó hírről is beszámolt a polgármester: június 18-án megérkezett a támogatói határozat a községháza megújítására. A projekt keretében az önkormányzati objektum teljes rekonstrukción esik át, amihez 16 millió forintra pályáztak sikeresen. Ezt egészítik ki az önrésszel, ami az ÁFA összege.

Egy másik önkormányzati pályázat is elbírálás alatt van rendezvénysátor megvásárlására, illetve a Kömlődért Közhasznú Egyesület sörpadok beszerzésére adott be pályamunkát.

2013.06.18.

Hőségriasztás!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint Magyarország legtöbb részén - területileg jelenleg még pontosan be nem határolható módon - 2012.06.18-tól 2012. 06.21-ig várható napi középhőmérséklet eléri a 25C fokot. Ennek alapján, az Országos Környezetegészügyi Intézet szakmai ajánlásait figyelembe véve, 2012.06.18-án 12 órától, 2012.06.21-én 24 óráig az ország egész területére vonatkozóan II. fokú hőségriasztást adott ki. A hőséghez szervezetünknek alkalmazkodni kell, amelyhez a következő szakmai ajánlásokat tesszük:

Ahogyan emelkedik a hőmérséklet, úgy nő szervezetünk terhelése. A szervezet hőszabályozó képességét az életkor, a testsúly, a fizikai erőnlét, az egészségi állapot, a táplálkozás és gyógyszerszedés is befolyásolja. Ezért fontos alkalmazkodni a meleg, forró napokhoz.

Családi ovi

Bár az időjárás többször is közbeszólt az elmúlt hetekben a Gézengúz óvoda programjaiba, csütörtökön délután szikrázó napsütés és kellemes idő várta az intézmény zárórendezvényének vendégeit.

Minden bizonnyal az említett okok is közrejátszottak abban, hogy csak hat család vett részt az eseményen, de az biztos: akik ott voltak, nagyon jól érezték magukat a Családi Napon.

A mesebeli hétpróba során, hét állomáson kellett meséhez kapcsolódó feladatokat időre megoldani:

1: Kismalac és a farkasok: Vizet hordani kisvödörrel a nagy bográcsba, amivel majd a malacka leforrázza a farkast.

2: Hamupipőke: Különféle terméseket kellett szétválogatni, ahogy a mesében Hamupipőke is tette.

3: Az öreg halász és a nagyravágyó felesége: Fateknőből minél több halat kifogni kis pecabottal.

4: Piroska és a farkas: Nagy családi kirakó Piroska és a farkas képével.

Kirándulás

Az elmúlt héten a Velencei-tóhoz utaztunk a Perczel Mór Általános Iskolából a diákok, tanárok és néhány szülő. Nagy izgalommal készültünk, mert nekünk 4. osztályosoknak ez volt az utolsó kirándulásunk ezzel a közösséggel.

Kenuzással indult a napunk. Ez a sport próbára tette erőnket és ügyességünket. Először pörögtünk, partnak, egymásnak ütköztünk vagy a nádba fúródott a kenu, de a végén Gábor bácsiékat – a túra vezetőt - is lehagytuk. A hosszú vízitúra során hattyút, tőkésrécét, nádirigót, siklót és halakat láttunk.

Következő programunkon Gárdonyi Géza szülőházát tekintettük meg, ahol sok érdekeset megtudtunk az íróról, majd Pákozdon megkoszorúztuk a szabadságharc emlékművét. Egy terepasztalon a pákozdi csatát mutatták be, közben indulókat hallgattunk.

KÖSZÖNET!

Lassan a Duna felső szakaszán normalizálódik a helyzet, ugyanakkor az alsó szakaszon a közeli napokban fog tetőzni a folyó. Az árvízi védekezésben szinte az egész ország megmozdult: hivatásosok, önkéntes szervezetek és a civilek egyaránt összefogtak.

Településünkön többen személyesen kivették részüket a gátak építésénél, illetve az értékek mentésében, de sokan voltak olyanok is, akik adományokkal, a segélyvonalakon keresztül különböző összegekkel segítették bajbajutott embertársaikat.

Kömlőd lakói több szervezet égisze alatt vettek részt a munkákban, sajnos róluk nincsen adata az önkormányzatnak. Azokról viszont van, akik az önkormányzat, a Baráti Társaság, valamint a Polgárőr Egyesület szervezésében álltak helyt a gátakon.

Név szerint:

Bognár Lajos (2 napot), Lengyel József (3 napot), Csóti Csaba (2 napot), Kiss Ferenc (4 napot), Kiss Tamás (2 napot), Somogyi Zoltán (2 napot), Gonda Ádám (1 napot), Paksi Balázs (1 napot), Balázs Zoltán (1 napot), Hastó Zoltán (1 napot), Szikszai Tibor (1 napot), Hofer Dávid (1 napot), Komáromi Máté (1 napot), Keszler István (1 napot). A 14 fő összesen 23 napot teljesített az árvízi védekezésben.

Az önkormányzat és a képviselő-testület nevében ez úton mondok köszönetet minden résztvevőnek, aki bármilyen módon segítette a védekezést, támogatta a károsultak életének normalizálódását:

Kiss Ferenc polgármester

Madari Ferenc alpolgármester

2013.06.11.

Elballagtak az apróságok

Szülők, nagyszülők, rokonok, barátok gyülekeztek pénteken délután az óvoda udvarán, ahol 12 gyermek utolsó alkalommal járta végig az intézmény termeit, hiszen ők szeptembertől immár az iskolapadban kezdik meg a felkészülést a „nagybetűs” életre.

A jelenlévőket, akik között ott volt Kiss Ferenc polgármester mellett a képviselő-testület több tagja, valamint a társintézmények képviselői is, Senkár Béláné óvodavezető köszöntötte, aki felidézte az év legnevezetesebb eseményeit. Köztük az őszi névadó ünnepséget, amikor felvették a Gézengúz nevet, az egészséghét rendezvényeit, az állatok világnapjának megünneplését, a tök jó bulit, a mikulás ünnepséget, a farsangi forgatagot, a kiszebáb elégetését, a föld napjáról való megemlékezést, és még sorolhatnánk a tartalmasabbnál tartalmasabb programokat.

Please publish modules in offcanvas position.