Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. április 18. csütörtök

Kömlőd község

Kömlőd

Hírek

Kömlődön nyitogatták a kaput

Annavölgyön kezdte „Kapunyitogató” programját a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája szeptemberben, s ez a sorozat érkezett szombaton délután Kömlődre. Az eseményen a kulturális műsorszámok mellett a Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület vándorkiállítását is megtekinthették az érdeklődők.

A „Kapunyitogató” célja, hogy azokon a településeken, ahol a lakosság helyben ritkán részesül kulturális programokban, élményekben, egy-egy alkalomra megteljen élettel a művelődési ház és komplex közművelődési rendezvényen vehessen részt a település apraja-nagyja – köszöntötte a megjelenteket Nyikus Anna, a népművészeti egyesület elnöke, aki arról is szólt, hogy huszonöt alkotó, több mint száz munkáját hozták el Kömlődre, s bizony a látogatók a fafaragásoktól, a tűzzománc darabokig, a szövők alkotásaitól a csuhéfonók használati tárgyaiig sokfajta művészeti ággal megismerkedhettek.

A mesterség-bemutató keretében Fazekas Ottóné népi gyapjúszövővel találkozhattak a község polgárai, a gyerekek mindeközben interaktív zenés programon szórakozhattak, s előadást tartott a Bakony Néptáncegyüttes, majd hangszerbemutató és táncház zárta az eseményt.

A faluba egyébként még az idén visszatér a „Kapunyitogató”. December 14-én László János régész és Fojtek Mihály tart előadást Kömlőd község és környékének régmúltjáról.

2013.11.30.

Egy hét múlva közmeghallgatás

Több mint egy órát tartott a képviselő-testület csütörtöki ülésén az első téma megvitatása, a két ülés közötti eseményekről szóló beszámoló.

Kiss Ferenc polgármester elmondta: a közeljövőben kerül kiírásra a hulladékszállítással kapcsolatos pályázat, s annak győztese szolgáltat január végétől az oroszlányi térségben. A falu vezetője sikeresnek, tartalmasnak és színvonalasnak értékelte az Idősek Napjának programját, s mint mondta, ezt a véleményt többen osztották a község lakói közül is.

Bogáth István két beruházással kapcsolatban tett fel kérdéseket. Szerette volna tisztázni, mi a helyzet a rendezvénytér melletti játszótér függő 1,3 millió forintjával, illetve magával a tér beruházásával kapcsolatban is kifejezte kétségeit. Mint azt hangsúlyozta: a közelmúltban befejezett kátyúzási beruházás során minden apróságról dokumentum készült, s ez így volt jó. Ugyanakkor a rendezvénytér beruházási szerződését még októberben sem tudták bemutatni a hivatalban.

Advent

Adventus- latin eredetű szó, jelentése eljövetel, megérkezés. Az ünnep eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, Jézus születésének ünnepére (Karácsony) való felkészülés időszaka. Tágabb értelemben a reményteli várakozás, a lelki készülődés ideje.

Az advent 4 hétig tart, a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődik. Régen a keresztények advent idején szigorú böjtöt tartottak, hajnalonként pedig szent misére jártak. Ezeket a hagyományosan napfelkelte előtt tartott miséket aranymisének nevezték. Az advent első napjától vízkeresztig terjedő időszakban tiltották a zajos népünnepélyeket, lakodalmakat.

Az adventi koszorú készítése a XIX. században jött divatba, de a hagyomány gyökerei a pogány korba nyúlnak vissza, amikor örökzöld ágakkal, fagyönggyel, magyallal ünnepelték a téli napéjegyenlőség idejét. Ma hagyományosan fenyőgallyakból készül a koszorú négy gyertyával, melyek advent 4 hetét jelképezik. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. Más felfogás szerint gyertyák színe akkor megfelelő, ha van köztük egy kék, egy piros, egy fehér és egy lila.

Minden héten egy-egy újabb gyertyát  kell meggyújtani  a koszorún. Az ajtóra erősített, gyertya nélküli koszorú a szíves vendégvárást reprezentálja.

2013.11.27.

Tovább”szolgálnak” a vackoros bútorok

Mára szinte valamennyi, az egykori környei óvodai telephelyeken használt bútor új otthonra lelt új gazdáik: a gyerekek és óvodapedagógusok örömére. Környén november 3-án vették birtokba a Vackor Óvoda és Bölcsőde új épületét, s azzal együtt az új berendezési tárgyakat is. A község vezetése úgy döntött: szeretnék, ha a falu tulajdona, az óvodában korábban használt bútorok nem válnának az enyészetté, hanem a jövőben is a gyerekeket, az ő örömüket, játékukat „szolgálnák”.

Ezért az önkormányzat felajánlotta a környező települések számára a fából készült galériákat, beépített és öltözőszekrényeket, asztalokat, székeket, tálalókat, polcokat, virágtartókat, gyermekkonyhákat. A levélre Epölről, Kömlődről, Héregről, Szárligetről és Szomorról érkezett válasz, hogy örömmel fogadják a felajánlott, s általuk kiválasztott bútorokat, melyek elszállítása már meg is történt, s több intézményben – így Kömlődön is - birtokba is vették őket.

2013.11.23.

Perdülj ki!

Több mint száz táncos lépett a világot jelentő deszkákra a kömlődi Hegyháti Alajos Tagintézményben, ahol csütörtökön rendezték meg a Perdülj ki! táncversenyt, amit 1996-ban indított útjára Juhász Rezsőné, az intézmény dolgozója.

Kevés szabadidős programjuk volt akkoriban az értelmileg akadályozott tanulóknak, azért is lett népszerű az ötlet, majd az első próbálkozás oly sikeresen debütált, hogy az ezredforduló óta a tavaszi, házi megmérettetés mellett, ősszel régiós eseményként jelentkezik a gála.

Mint azt Nagy Éva főszervezőtől megtudtuk, modern tánc és néptánc kategóriákban léphettek fel a gyerekek, és a fiatal táncosok, s produkciójukat szakmai zsűri értékelte. Megyénk határán kívülről is érkeztek tánccsoportok, melyek évről-évre számon tartják a rendezvényt és örömmel készülnek rá.

A katasztrófavédelem készül a télre

A katasztrófavédelmi igazgatóság november elején megkezdte a felkészülést a hideg évszakra – nyilatkozta Stolczenberger Klára, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. – Megtörtént a megyei védelmi bizottság általános munkacsoportjának felkészülő értekezlete, melyen a társszervek és együttműködő szervezek beszámoltak eddig végrehajtott feladataikról, tett intézkedéseikről.

Az igazgatóság részt vett a BM OKF országos törzsvezetési gyakorlatán, melyen rendkívüli időjárási helyzetben történt tömegbalesetet kellett felszámolni, annak érdekében, hogy ha a tél folyamán hasonló történik, minél hatékonyabban hajtsák végre a feladatokat.

A kirendeltségek a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel közösen a héten ellenőrzik a megyében található utak és az M1 autópálya hófúvás által veszélyeztetett szakaszait, emellett a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervével felmérik a polgármesterek által kijelölt melegedő helyeket.

Please publish modules in offcanvas position.