Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. április 19. péntek

Kömlőd község

Kömlőd

Utcakarácsony

Új szó született egy új kezdeményezésnek köszönhetően Kömlődön. Történt ugyanis, hogy a Perczel Mór utca lakói közül egy család úgy gondolta mi lenne, ha az első adventi vasárnapon az utca lakói összegyűlnének az egyik ház előtt, az ott álló fácskát feldíszítenék és egy jót beszélgetnének. Ismerkedve egymással is, hiszen jó néhány új lakó is beköltözött ide.

A gondolatot tettek követték és, mint ilyenkor lenni szokott meghirdették az eseményt, készülődtek és vasárnap délután várakozva figyelték el jönnek-e egyáltalán az emberek.

Hideg szél süvített végig az utcán miközben a szervezők várták a délután négy órát, jönnek-e ilyen hidegben?

Nem kellett csalatkozni, hiszen egymás után jöttek az utcabeliek, sőt a szomszédos utca is képviseltette magát. Ki kosárral, ki szatyorral, de üres kézzel nem. Hamar meg is telt a két asztal süteménnyel, forró teával, kávéval, forralt borral. A kis fácskára is folyamatosan felkerültek az otthonról hozott díszek. Nagyon jó beszélgetések alakultak, voltak akik régen nem látták egymást, pedig egy utcában laknak.

A beszélgetéseknek, az együtt töltött időnek az egyre hidegebbé váló levegő, az erősödő szél és a sötétség vetett véget. Mindenesetre úgy váltak el egymástól a résztvevők, hogy milyen jó kezdeményezés volt, milyen jó, hogy együtt voltunk!

Köszönet az ötletgazdának és a szervezőknek, hogy egy ilyen meghitt kora estét teremtettek a kis közösségnek.

2018.12.06.

Please publish modules in offcanvas position.