Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. április 16. kedd

Kömlőd község

Kömlőd

Szép korúak ünnepe

Egészen furcsa érzés kerített hatalmába ez évben a Szép korúak napján Kömlődön. Bár nem vagyok idevalósi, - munkám köt a faluhoz, - részt vettem az ünnepségen, hiszen Tormási Attila fellépő művésszel tartottam a kapcsolatot, és írni is csak úgy lehet hitelesen, ha az ember jelen van egy eseményen. Hogy miért éreztem magam furcsán? Mert sajnos, vagy hála az Istennek, koromnál fogva azért mégiscsak „jogosan” vettem részt ezen a szép ünnepen.

Mint minden évben, most is Bogáth István polgármester köszöntötte a megjelent 65 év feletti kedves vendégeket és párjaikat is természetesen, legyenek ők bármilyen korúak, hiszen kedves gesztusként minden házastárs, élettárs is meghívást kapott.

Elmondta, örömére szolgál, hogy ismét rendszeres résztvevői a mazsorettes lányok a rendezvényeknek, így ezen az estén is örömmel vállalták a fellépést, ahogy jó szívvel jött Pécsről Kömlődre Ribizli bohóc, hogy megnevettesse, meghassa műsorával a jelenlévőket.

Kovácsné Erzsike is meleg szavakat intézett a Kedves Vendégekhez, örömmel mondta, hogy több évtizedes hagyomány ez már a községben, hogy a Vöröskereszt és az önkormányzat együtt összefogva megtiszteli a falu idősebb, de még igen aktív lakóit. Sok változás történt az évtizedek alatt, de ami sosem változik az a szeretetvárás minden rendező részéről.

 

Kovács Istvánné Klárika szavalatával köszöntötte a jelenlévőket, majd kérte, hogy a vers végén ne tapsoljanak, hanem egy percre némán emlékezzenek mindazokra, akik már nem lehetnek köztünk sajnos ezen az ünnepen.

Bogáth István polgármester élt az alkalommal, hogy szeretettel köszöntve bemutatta a község új református lelkipásztorát Deák Lászlót, aki családjával már Kömlődön él és szolgálja híveit.

A továbbiakban az apró és a nagyobb mazsorettes lányok pattogó zenére jó hangulatot varázsoltak a terembe. Őket követte Tormási Attila, aki egy nagyon egyedi, egyszemélyes zenés műsorával régi slágerekre fűzött fel egy életutat, egy bohóc életét. Remek hangulatban énekeltette meg a közönségét, de azért volt olyan sláger is, ami könnyeket fakasztott a szemekből.

Természetesen a rendezők egy finom vacsorával, borokkal, üdítőkkel és süteménnyel kedveskedtek a szép korú kömlődi embertársaiknak, ami megalapozta a kötetlen beszélgetést, mely az estébe nyúlóan tartott.

Köszönet mindenkinek, aki kicsit is hozzátett ahhoz, hogy pár felhőtlen órát együtt tölthettek a kömlődi 65 év felettiek ezen a szép napon.

Varga Katalin

2018.11.20.

Please publish modules in offcanvas position.