Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. március 28. csütörtök

Kömlőd község

Kömlőd

Szüreti felvonulás

Szeptember utolsó szombatján verőfényes napsütés köszöntött Kömlődre. A kultúrház előtt gyülekezetek a szüreti felvonulásra készülők. Itt volt a bíró, a bíróné s velük tartott a kisbíró is.

kétlovas hintón foglaltak helyet várva a menet indulását.

A kömlődi mazsorettek a felcsendülő katonazene hangjai mellett  az indulásra vártak. Megtisztelte a felvonulást a héregi gyerekek néptánc csapata is, akik nagy izgalommal készültek a délutáni fellépésre.

A menetet  a helyi lovas szakosztály lovai és lovasai zárták, a lovak zablájára büszkén tűzték ki a közelmúltbeli versenyek helyezéseit jelző szalagokat.    A menetet végigkísérte két népviseletbe öltözött fiatal kömlődi lány is.

Az idei szüreti felvonulást is a helyi nyugdíjas egyesület szervezte élükön a fáradhatatlan Held Mártonnéval.

 

A falu utcáin végigvonulókat sok helyen megnézték sőt ahol vendégséggel várták a táncosokat, ott rövid bemutatót is tartottak.

A menettel végigment Bogáth István polgármester is, aki a nézelődőket saját borával kínálta fokozva ezzel is a szüreti hangulatot. A Jókai utcában útakadályt állítottak, hogy a menet mindenképpen álljon meg Juhászék házánál. Rezső a házigazda jelmezbe öltözve adott nyomatékot ebbéli kérésüknek.  Nem is maradt el a mazsorettek és a néptáncosok műsora amelyet vendéglátással köszöntek meg a háziak.

A menetet sok szülő és érdeklődő is végigkísérte, sőt kisgyermekek és babakocsit toló édesanya is járta az utcákat.

A faluban négy helyen várták vendégséggel az érkező sokaságot. Ezúton is köszönet érte.

A felvonulók a kultúrházhoz visszaérve ismét előadták táncaikat, majd engedelmeskedve Ibolya (néni) felkérésének az épületbe vonultak ahol már várta őket a frissen elkészült babgulyás és a finom pogácsa. Itt jókedvű beszélgetésekkel folytatódott az együttlét, melyhez a zenei aláfestést Zeke Kálmán szolgáltatta. 

Egyre jobban sikerülnek Kömlődön a közösségi rendezvények, ezt bizonyítja mostani szüreti felvonulás is, ahol újabb ötletek hangzottak el jövőre még mit is kellene beleszőni a rendezvénybe. A rendezvény anyagi hátterét az előzetes  ígéretet betartva a falunapi anyagi eredmények tették lehetővé. Köszönet ezért a döntéshozóknak.

A nagyszerű rendezvény lebonyolítását köszönjük szépen a helyi nyugdíjas egyesületnek és a összes résztvevőnek, szereplőnek.

KÉPEK

 

2018.10.01.

Please publish modules in offcanvas position.