Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. március 28. csütörtök

Kömlőd község

Kömlőd

Állatok világnapja a Gézengúz Óvodában

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferenc - az állatok védőszentjének-  halálának a  napja. A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.

 

Izgalommal teli várakozással készültünk erre a napra! A gyerekeknek kedvenc plüssállatkáját kellett elhozni az oviba. Aki elfelejtette  elhozni, az a csoportszobában található játékok közül választhatta ki a neki legszimpatikusabb figurát. Ezekkel a játékokkal  aztán a tornán mozgathatták  meg izmaikat, sőt még pár pillanat erejéig bele is bújhattak egy-egy  állat bőrébe, azáltal, hogy a mozgását utánozták: pl.:mackójárás, fókajárás, kiskutya, kiscica, lovacska… Reggeli után mindenkinek mondani kellet egy kedvenc állatot. Erről az állatról elmondtunk mindent, amit tudunk: házi állat, vagy vadon élő;szárazföldi, vagy vízi; mi borítja a testét:toll, szőr vagy esetleg valami más; hány lába van; milyen hangot hallat;ha házi állat, akkor mi a haszna, és még sok-sok ismertető jegyet soroltunk fel.

Ezután elérkezett a nap csúcspontja: elsétáltunk a Musztang Lovas udvarba, ahol Kiss Józsi bácsi megmutatta nekünk a háziállatait és a lovait. A gyerekek összegyűjtöttek egy láda répát és almát az állatoknak, amit majd Józsi bácsi odaad nekik. Megbeszéltük, hogy az állatok közelében nem szabad hangoskodni, hirtelen mozdulatokat tenni, mert akkor azok megijednek. Alaposan szemügyre vehettük az állatokat, elmondtunk mindent, amit tudunk róluk. Meg is simogathattuk  őket – már amelyik hagyta magát. Majd ezután jött a meglepetés: Józsi bácsi befogta a kocsi elé Durcás lovat, és két fordulóval -  mindkét csoportot megkocsikáztatta. A bakról nem hiányozhatott Morgó kutya sem! Egészen más érzés volt a lovas kocsiról látni kis falucskánk utcáit, az ovit, a boltot, az ismerős embereket.

Még másnap is beszélgettünk az előző napi tartalmas délelőttről.

Felhívtuk a gyerekek figyelmét arra, hogy nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabadna elfeledkeznünk a bennünket körülvevő természetről, élőlényekről.

Az óvoda nevelőtestülete

2017.10.11.

Please publish modules in offcanvas position.