Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Falunap Kömlődön

Az előző napok kánikulája után az időjárás is kegyes volt a Kömlődi Falunaphoz, hiszen a hőmérséklet teljesen optimális volt egy sikeres szabadtéri rendezvény lebonyolításához.

A délelőtt eseményei a Kömlődi lovas Egyesület bemutatójával kezdődtek, ahol nagy sikerrel mutatták be a fiatalok mindazt amit eddig a lovas tudományokból elsajátítottak.

A téren nagyon komoly játszóteret rendeztek be, ahol ingyenesen lehetett igénybe venni a szórakozási lehetőségeket. A kicsik még légvárban is ugrálhattak, csúszkálhattak.

Vadonatúj sátorban kapott helyet idén a gyerekek kedvenc foglalkozása a kézműves sarok és az arcfestés, valamint a csillámtetkó készítés.

Ezt a sátrat az önkormányzat saját erőből vásárolta és természetesen minden működő  kömlődi egyesület használatba veheti a későbbiek során.

A főzősátorban az idén is nagyon sokan serénykedtek, hogy ebédidőre minden résztvevő megkóstolhassa a finomabbnál finomabb étkeket.

Bogáth István Kömlőd Község Polgármesterének szavaival vette kezdetét a rendezvény, aki elmondta, hogy köszönettel tartozik a támogatóknak, a kömlődieknek, mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak a Falunap sikeres megrendezéséhez. Köszöntötte a vendégeket, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, kormánybiztos asszonyt, Popovics Györgyöt a megyei közgyűlés elnökét a környező településekről megjelent polgármestereket, intézményvezetőket.

Mint minden évben, így most is, a Kormánybiztos Asszony is szólt a Falunap közönségéhez, és mint eddig az elmúlt pár évben, most is örömteli bejelentést tett, miszerint Kömlőd 105 millió forint támogatást nyert el a meglévő óvoda bővítésére, korszerűsítésére.  Mint megtudtuk,  ekkora támogatásra az elmúlt 20 évben nem volt példa a község életében. És mivel jól gazdálkodó településről van szó, a segítség itt nem áll meg, hiszen önkormányzati feladatok ellátására  további 20 millió forintos támogatásra, a volt védőnői épület felújítására pedig 8 milliós fejlesztési támogatásra is számíthat a község. Így a sok önerős kivitelezések  mellett ezekből a támogatási és fejlesztési pénzekből tovább tud szépülni, élhetőbbé válni Kömlőd.

Popovics György köszöntőjében kiemelte, hogy a támogatás  négyoldalú dolog; kellett hozzá az Európai Unió, a Magyar Állam, a megyei és a helyi önkormányzat , hogy sikerült ezt a jelentős összeget elnyernie a falunak, hiszen egy óvoda nagyon fontos intézménye egy helyi közösségnek. Hangsúlyozta, hogy Kömlőd a pályázati lehetőségeket mindig komolyan veszi, aminek meg is van az eredménye.

A köszöntők után megkezdődött a műsorfolyam, melyet a szervezők igyekeztek úgy összeállítani, hogy mindenki, aprók és felnőttek, jól érezzék magukat. A jó hangulathoz természetesen nem hiányozhatott a finom ebéd sem, ami a déli órákra elkészült, így a Kedves Közönség tobzódhatott a gasztronómiai élvezetekben, mert a választékra igazán nem panaszkodhattak. A kondérok kínálata volt a vaddisznó, a szarvas és a kecske pörkölt, a velős körömpörkölt, a roma töltött káposzta és „desszertként” még hot-dog is az étlapon szerepelt. A fellépők is egymásnak adták a „kilincset” , melyek között mindenki válogathatott kedvére. A rendezvény utcabállal zárult, ahol mindenki kitáncolhatta magát. Kömlőd elmondhatja, hogy egy sikeres rendezvényen van túl, mely megmozgatta a közösséget.

 Köszönet mindenkinek, aki csak egy kicsivel is, de kivette részét a rendezvény megszervezéséből.

A 2017-es FALUNAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN MEGTEKINTHETŐK !

2017.08.14.