Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Az összefogás mindig jó felé visz...

… különösen ott, ahol erre eddig nem volt példa.

Parnak-pusztán húsz feletti a kicsi gyerekek száma. A szülők összedugták a fejüket és elhatározták, hogy a gyerekeknek is létrehoznak egy közösségi teret, ahol együtt játszva jobban telik az idő, barátkozhatnak, és boldogabbak lehetnek. A polgármesteri hivatal által kijelölt területen gyűltek össze a szülők és kezdték meg a munkát a leendő játszótér kialakítására. A tereprendezéssel már megkezdődött és körvonalazódik egy szép játszótér képe. A munkákból nem csak a szülők, nagyszülők, vették ki a részüket, de a gyerekek is lelkesen dogoztak, sőt olyanok is bekapcsolódtak a munkába, akiknek nincsenek gyerekei, vagy már kirepültek a házból, elkerültek a pusztáról. Fontos megemlíteni, hogy az Aranykocsi Rt. biztosított traktort a tereprendezésre. És hogy kipihenjék az egész napi fáradságot, egy hangulatos, közös szalonnasütéssel tették fel a koronát a napra.

Az ötletadó és a munka összefogója Baudentisztlné Csonka Alexandra képviselő asszony, akinek szintén van kicsi gyereke, ezért is szorgalmazta, hogy ne csak otthon egymagában, esetleg tesókkal játszhassanak a lurkók, de találkozhassanak, gyűljenek össze valahol, hiszen együtt nagyobb öröm a játék, a beszélgetés.

Az önkormányzattól ígéretet kaptak a hinták megvásárlására, hiszen ennek szabványosnak kell lenni, meg kel felelni a biztonsági előírásoknak, nem lehet csak úgy „összedobni”. A többi tárgyat, a padokat, asztalokat, homokozót, a tűzrakó helyet természetesen ügyes kezű helyi emberek alkotják majd meg, hogy minél kevesebb költséggel, de annál szebb játszóteret varázsolhassanak a kicsiknek.

Elgondolkodtam, miközben a képviselő asszonnyal beszélgettem, hogy pár kilométerre Tatabányától mennyivel boldogabban nőnek fel a gyerekek, egy ilyen közösségi összefogást látva, és mennyivel jobban becsülik majd meg azt a játszóteret, ahol látják, hogy a szüleik, nagyszüleik és saját kis kezük munkája is benne rejlik majd. Igaz, az érem másik oldala, hogy távolabb vannak a ”civilizációtól”, de sokkal-sokkal több pozitív dolgot kaphatnak ők a szinte még érintetlen, természetes lakókörnyezetükben, mint a zsúfolt városi életet élő gyerekek.

Természetesen beszámolunk arról is, ha ennek a példaértékű összefogásnak kapcsán majd gyerekzsivajtól lesz hangos az elkészült játszótér.

Varga Katalin

2017.03.29.