Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Kis állatbarátok

Az állatok világnapja alkalmából óvodánk a helyi Musztáng Lovas udvarba látogatott. Izgatottan készültünk erre a napra, sárgarépával, almával és mindenféle lovaknak való csemegével érkeztek a gyerekek az oviba, s alig várták, hogy lóra ülhessenek. Ám előtte még nagyon sok állattal találkoztunk: alighogy beléptünk az ajtón egy barátságos kutyus szaladt elénk. Néhány kisgyerek kezében már cicák doromboltak. Az almával teli vödröt egy kecske „támadta meg”, akitől aztán csak nehezen tudtunk „megszabadulni”.

Józsi bácsival közösen engedtük ki a baromfiudvar lakóit: tyúkokat, kacsákat, libákat, pávákat, ezt követően pedig bementünk az istállóba, hogy megismerkedjünk a lovak igazi lakosztályával, no meg az istállószaggal. Beszélgettünk az állatok tulajdonságairól, hogy melyik állat mit eszik, hogyan, miért tartjuk őket.

Végül következett a várva várt lovaglás, a nap fénypontja. Minden kisgyerek bátran megülte a lovat: Durcást és Tündit, majd simogatva köszöntük meg a lovacskáknak, hogy ilyen élményben volt részünk.

MBT

2013.10.06.