Már hagyomány az óvodában, hogy a farsangot követő héten kiszebábot készítenek, melyet aztán vagy elégetnek, vagy a folyóba dobnak, hogy végérvényesen elkergessék a telet.

Így történt ez a közelmúltban is. A bábot Farsangi Fruskának nevezték el. Közösen készítették el, majd télkergető, tavaszhívó mondókák, versikék, énekek kíséretében elégették az udvaron.

Végül az utolsó farsangi dekorációkat, a plafonról lógó lufikat is kivitték az udvarra és addig kergették, játszottak velük, míg valamennyi szét nem pukkant. Ezzel végérvényesen lezárták az idei farsangot, tehát jöhet a tavasz!

A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak.

Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát.

2013.02.22. – MBT -