„Békesség! Nem halt meg, csak alszik ő -

az élet álmát most vetette le.

A mi létünk van inkább rémítő

kísértetek rajzásával tele,

s szellemünk kése vadul vág bele

a szívós semmibe. - Mi pusztulunk

bomló halottként; félelmek szele

emészti lángként éjünk és napunk,

s hűlt remény férgei őrlik élő porunk."

/Shelley/

Az egymás utáni napokon ünnepelt (november 1. és november 2.) mindenszentek és halottak napja közül egyértelműen az utóbbi dominál, annak ellenére, hogy a megemlékezés később alakult ki.

Mindenszentek

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, ezért 732-ben a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. A történtekből kiolvasható, hogy a mindenszentek nem a vértanúk ünnepének új értelmezése, hanem attól teljesen független kezdeményezés. Nem ismert, hogy a felszentelés az év melyik napján történt, a 8. századtól azonban november elsejét említik, mint az ünnep dátumát.

Halottak napja

A népi kultúrában a mindenszentekhez szinte egyetlen szokás sem kötődik, ezzel szemben a halottak napja igen színes hagyományokkal rendelkezik. A mindenszentekkel ellentétben az ünnep nemcsak a katolikusoké, hanem a reformáció több vallása is elfogadja: míg az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerik, addig a reformátusok csak szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az eseményről.

A halottak napja önálló ünnep, Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldozatokkal emlékezzenek meg. A szokás Nyugat-Európában a 12-13. században mindenhol elterjedt, így Magyarországon is. A szokás ismertsége napjainkban is töretlen, azon kevés hagyomány közé tartozik, amely életben tudott maradni a 21. század elején is.

2012.11.01.