Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

Civil kurázsi

A civil szervezetek beszámolóit is megvitatta és elfogadta legutóbbi ülésén a képviselő-testület.

A polgárőrök létszáma a 2010-es évhez viszonyítva tavaly három fővel nőtt 17-re, így a hivatásos körzeti megbízottal stabilan el tudják látni feladataikat. Szolgálati idejük is emelkedett a tavalyelőtti 1397 órához képest, 2011-ben 1663 órát voltak a közterületen.

Rendszeresen segítenek a községi rendezvények megszervezésében, lebonyolításában, biztosításában, az önkéntesek pedig kiveszik részüket a társadalmi munkákból, faluszépítő akciókból, így nem csoda, hogy tavaly két tagjuk is átvehette a Polgárőr Érdemkereszt kitüntetést, míg idén a Megyei Polgárőr Nap rendezvényén oklevéllel köszönték meg Kovács Mihály polgárőr tevékenységét. Ma már rendelkeznek rendszámfelismerő rendszerrel, amit egy sikeres, félmillió forintos eszközbeszerzési pályázat forrásából finanszíroztak.

Bár a község labdarúgó csapata az utolsó helyen végzett a bajnokságban, és így kiesett a megye II-ből, az mindenképpen örömteli, hogy van rendszeres sportélet, és azon kell munkálkodni, hogy ez a jövőben is folytatódjon – áll a Hastó Zoltán elnök által jegyzett tájékoztatóban a Kömlőd K.S.K. tevékenységéről.

250 ezer forintos támogatást kap az egyesület az önkormányzattól, melyet elsősorban a versenyeztetésre, a pálya karbantartására és működésre fordítanak, a további szükséges forrásokat önerőből teremtik elő. Anyagi helyzetük javulásának reményében nyújtották be pályázatukat az MLSZ felé, ami jelenleg elbírálás alatt áll.

A Kömlődi Hagyományápolók és Értékteremtők Közössége több emlékezetes programot, kiállítást is szervezett az elmúlt évben. Tavaly októberben nyitották meg Kovács László helyi keramikus kiállítását, amit százötvenen tekintettek meg, majd ezt követte novemberben Bátki Zsuzsa soproni festő tárlata a művelődési házban. Decemberben került sor a bormustrára, aminek lényege, hogy a neves bírálók a még nem teljesen kész borokat kóstolják és így segítséget tudnak adni ahhoz, hogy mit kellene tenni még a borral, hogy minél jobb legyen.

Idén januárban a református egyházközséggel közösen emlékeztek meg a doni áttörés évfordulójáról, májusban pedig 53 versenyző részvételével, a Közelebb Egymáshoz Alapítvánnyal közösen rendezték meg az V. Pálóczi Horváth Ádám Szavalóversenyt. Erre országos ismertségű vendég érkezett a településre, hiszen a zsűri elnöke Bács Ferenc színművész volt.

Május 19-én a Had- és Kultúrtörténeti Egyesülettel közösen, a Hősök Napja alkalmából három kopjafát állítottak a temetőben és megemlékeztek a II. Világháborúban Kömlőd környékén elesett katonákról.

Nyári programjaik közül említésre érdemes a Trianoni békediktátum aláírásának 92. évfordulója alkalmából tartott ünnepség, valamit az a tárlat, ami Pálóczi Horváth Ádám és Obernyik Károly életét, valamint a település és a református gyülekezet történetét dolgozza fel.

2004-ben alapították a Kömlődért Baráti Társaságot. A nyolc évvel ezelőtt alakult közösség céljai között kiemelkedő hangsúlyt kapott a hagyományápolás, a rendezvények, események sikeres lebonyolításának segítése, s bár csak tizenkét bejegyzett tag van, ennek ellenére sokan mások is segítik a munkát – tartalmazza Madari Ferenc elnöki tájékoztatása.

A csapat aktivistái egy év alatt közel nyolcszáz órát dolgoztak a közösségért. Többek között két alkalommal megszervezték a mind népszerűbb Bakancsos túrát, az Idősek Napi eseményt, a Köztisztviselők Napját, fát ültettek a községben, segítettek az óvoda kerítésének és az óvoda-kultúrház vizesblokkjának rendbetételénél, oroszlánrészt vállaltak a Falunap sikeres lebonyolításában, s nem utolsó sorban az elmúlt évek legsikeresebb Anyák Napi rendezvénye is tevékenységüket dicséri.

2012.09.06.