Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2022. július 1. péntek

Kömlőd község

Kömlőd

Együttműködés a közös tervek megvalósítása érdekében

Dr. Gémesi György és Maszlavér István elnökök látták el kézjegyükkel kedden Naszályon azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, valamint a 31, Komárom-Esztergom megyei független településvezetőt tömörítő, s rajtuk keresztül 60 ezer állampolgár érdekeit képviselő „Polgármesterek a Falukért” Egyesület kötött a közös célok, tervek megvalósítása érdekében. Az együttműködés – a többi között – kiterjed a vidékfejlesztésre, szakemberek tapasztalatcsere látogatásának elősegítésére, konferenciák, szemináriumok szervezésére és az információcserére.

A felek a megállapodás szerint az önkormányzatokat, különösen a vidék fejlődését elősegítő tevékenységet érintő kérdésekben törekednek közös álláspont kialakítására, melyet a különböző fórumokon egységesen képviselnek, s azt a változások tükrében folyamatosan fejlesztik.

A két szervezet a megállapodásban megfogalmazott célok elérése érdekében vállalja, hogy az egymástól kapott anyagok, információk alapján tagjaik, illetve a velük együttműködő más szervezetek részére folyamatos tájékoztatást biztosítanak és azokat az együttmunkálkodásba lehetőség szerint bevonják, ezzel is elősegítve terveik megvalósítását.

A szerződéskötés kapcsán Maszlavér István kiemelte: mindannyiuk számára fontos, hogy segítsék, támogassák egymást, hiszen a nemzet java a magyar vidéken, a magyar falvakban él, s ha olyan intézkedések születnek, amely megnehezíti életterüket, akkor ez ellen kötelességük minden rendelkezésre álló eszközzel fellépni. Látni kell, hogy a jelenlegi politikai érában döntően a megyei jogú városok és a nagyobb települések érdekei érvényesülnek, közös célunk tehát a kistelepülések, falvak élhetőbbé tétele, vagy komfortjának legalább a mai szinten történő megtartása – fogalmazott a „Polgármesterek a Falukért” Egyesület elnöke.

Ezek a települések nem a rendszer koloncai, hanem igenis üzeneteket fogalmaznak meg, a magyar vidék üzenetét. Jelenleg az önkormányzatok visszaszorítása zajlik, márpedig a jó, erős, hatékony vidékfejlesztési stratégiát nem a városokban fogalmazzák meg, hanem a közép- és kistelepüléseken – hangsúlyozta dr. Gémesi György, aki úgy vélte, hogy a most szentesített megállapodás rengeteg lehetőséget tartalmaz az érdekvédelem és a vidékfejlesztési célok megfogalmazása mentén is. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke egyben reményét fejezte ki, hogy Komárom-Esztergom megyében egy olyan pozitív együttműködés alakul ki, ami az ország más pontjain is arra készteti a kistelepüléseket, hogy csatlakozzanak a szervezethez, mely az egész önkormányzatiság érdekében fogalmazza meg véleményét.

A megállapodás aláírását követő fórumon a köznevelési törvény és a járási rendszer bevezetése kapcsán várható, jelenleg ismert változásokról tájékozódtak a polgármesterek, jegyzők, intézményvezetők. Kiderült azonban, hogy számos felmerülő kérdésre még nincs válasz, így zömmel aggályaikat fogalmazhatták meg a településvezetők. Dr. Gémesi György tájékoztatása szerint a törvény jelenlegi szövegezése alapján szinte biztosan kijelenthető, hogy az iskolák államosítását követően az üzemeltetés, azaz a karbantartások, felújítások költségei és az infrastrukturális kiadások az önkormányzatokat terhelik, ugyanakkor még véleményezési jogkörrel sem rendelkeznek majd az intézményvezető kinevezésével kapcsolatban.

A pedagógusok bérjellegű kiadásait az állam fedezi, ezért a településektől elvonják a személyi jövedelemadó eddig helyben maradó részét, s a gépjárművek súlyadóit.

A témához kapcsolódva Beke László, az egyesület alelnöke, Környe polgármestere elmondta: a szervezet 22 tagtelepülése esetében felmérte, miként érinti költségvetéseiket a változás, s bizony a számok alapján elmondható, hogy összességében majdnem 710 millió forintot, településenként átlagosan 32 milliót vonnak el tőlük. Akad település, ahol a 61 millió forintot is meghaladja a csökkenés, hat esetében 48 és 56 millió között alakul, hétnél 20 és 40 millió közötti, s a legkisebb mértékű is 3 millió.

2012.05.31.

Please publish modules in offcanvas position.