Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.

2024. március 29. péntek

Kömlőd község

Kömlőd

Húsvéti készülődés

Húsvét előtti szombaton gyermek zsivajtól volt hangos a rendezvénytér. Itt készülődtek a húsvéti ünnepekre  kicsik és nagyok. Volt aki szüleivel érkezett és volt aki rollerral. Ők jól értesültek voltak, hiszen rollerversenyt is meghirdettek a szervezők. A feladat nem volt egyszerű, mivel rollerral közlekedve egy tojást kanálban a kézbe fogva kellett az akadálypályát elküzdeni.

A téren lehetőség volt íjászkodásra is. A kicsiket szakértő kezek tanították a szakszerű mozdulatokra. Nagy sikere volt a tojás egymásnak való dobálásának, amelyben emelte a tétet, hogy nyers tojást kellett egymáshoz dobni.

A kézműves foglalkozás sem maradt el, a gyerekek apró húsvéti ajándékokat készíthettek el, amelyekkel azután hétfőn meg lehetett ajándékozni a locsolókat.

A zenéről ezúttal Farkas Tibi, ifjú lemezforgató gondoskodott mindenki nagy megelégedésére.

 

A helybéli nyugdíjasok lelkes csapata is besegített, mint rendesen más alkalmakkor. Fáradhatatlanul sütötték a lángost amely a résztvevők nagy megelégedésére és éhségének csillapítására szolgált. A gyerekek körében nagy sikere volt a traktor „vonatnak”, amellyel a téren körbe- körbe lehetett menni. Sőt a bátrabb vállalkozók maguk is vezethették a traktort, persze felnőtt felügyelete mellett.

A versenyek győztesei oklevelet kaptak a nap végén, a süteményekből pedig mindenkinek jutott.

Köszönet az ötletgazdának, aki maga finanszírozta a költségeket, és köszönet azoknak akik a megvalósításban segítettek!              

( szerk.)

2019.04.25.

 

Please publish modules in offcanvas position.